KOSD TÖRTÉNETE

A falu a Naszály déli nyúlványának lábánál, a Körteles – hegy tövében fekszik, a keleti részén egy patak folyik keresztül. Területe már az őskor óta lakott hely. Történeti források szerint a falut II Endre Magyar király 1205 ben a nógrádi várral együtt Boleszló váci püspöknek ajándékozta.

Az első temploma már ez idő tájt felépült, erről a katolikus templom falmaradványok tanúskodnak.

A román stílusban, kváderkövekből épült egykori templom maradványai a templom északi oldalán, a sekrestyében és a kápolna falában láthatóak.

A XIII század első évtizedétől kezdődően a falu története a váci püspökség történetéhez kapcsolódik.

A következő évtizedekben a falu újra benépesült. Újjáépült a templom gótikus stílusban, ezeknek maradványai / kapuk, ablakok, ma szintén a templom homlokzatában vannak elhelyezve. Az újjáépítésen a püspökség építőmesterei mellett helyi kőfaragók és kőművesek dolgoztak.

A kosdi templom falaiban látható gótikus, csúcsíves kapu és az osztás nélküli hosszú keskeny ablakok legközelebbi hasonmásait a Cserhátsurányi templomon találhatjuk.

A XIV század közepén jelentkező gazdasági fellendülés Nógrád vármegyét is elérte. Az építkezéseket szervező egyházi és világi emberekkel és az építkezésnél dolgozó messziről jött mesterekkel való együttműködés a falu fellendülését hozta magával.

A XV század közepén Kosd környékét is elérték a huszita támadások, amelyek a megyében elsősorban a püspöki birtokok ellen irányultak. A támadások kivédésére Bátyai /Szilassy/ Vince püspök megerősítette nógrád várát. Az elégtelenkedő és lázadó főpapok és főnemesek ellenére ő mindvégig hű maradt Mátyás /Corvin Mátyás/királyhoz. 1462 ben az ő kezdeményezésére kötött békét a király Gřskrával Vácott.

A békével megszüntek a környéket érő támadások amelyek a templomot is megrongálták.

Ezt követően építették hozzá a máig látható gótikus boltozatot és a karcsú külső támpilléreket.

1526-ban, a vesztes Mohácsi csata után Budáig nyomuló török csapatok Váccal együtt felégették Kosdot is.

A falu Nógrád várával és a vármegye nagy részével együtt török fennhatóság alá került több mint 150 évre.

A Budai Szandzsák összeírása szerint a falu a váci Náhijéhez tartozott és a budai miriám hász birtoka lett . A Náhije jegyzékből derül ki az is hogy akkor már Kosd a jegyzékbe felvett csaknem 90 település közül – Vác után - a legnépesebb adózó falvak közé tartozott.

A török közigazgatásban jelentős szerep jutott Kosdnak mivel a Szandai vár közelében fekvő Becske faluból állandó küldönc szolgálat működött.

Cselőte (Cselete) település egy összeírás szerint Kosd faluhoz tartozott már 1559 ben, 30 adózóval , 84 lakossal és 7500 akcse jövedelemmel.

1590 ben a falu cselőtével együtt magyar földesurának, a váci püspöknek is adózótt, amelynek központja ilyenkor a töröktől felszabadított nógrádi vár lett.

ezekben az években visszatelepültek olyanok a faluba akik korábban elmenekültek, a lakosság nagyobb része ekkor már református vallású volt.

A református gyülekezet 1616ban aranyból készült feliratos kelyhet csináltatott.

A török ellen való lázadás gyanújába esett falu jó része ismét elmenekült, 1626 ban lelkész nélkül maradt.

1662 ben Rüsztem , a Budai pasa volt a falu birtokosa. Erre az időre tehető a falu református hitre való áttérésének kezdete. A falubelieket gyakran elvitték a nógrádi, Szécsényi és füleki vár építkezéseihez.

1690 ben a Vác és Nógrád várainak falszabadítása után visszatérő katolikus püspök Dvornikovics Mihály megbízta Berkes András Prépostot, hogy a falu lakosságát amely már kivétel nélkül református volt, visszatérítse a katolikus hitre.

A Rákóczi szabadságharc bukása után a reformátusok még néhány évig használták a katolikus templomot, gyülekezetük 1717-ben egy harangot öntetett Budán, - Comparavit Ecclesiae Kosdiensis – felirattal.

A falu lakossága Német ajkú katolikusokkal gyarapodott, akik Althann Mihály püspök rendeletére a Vác felé vezető út mentén (Béke utca) telepedtek le. Korábban német utcának is nevezték.

A két vallási felekezet közti ellenségeskedés rányomta bélyegét a falu fejlődésére. Írásos emlékek tanúsítják hogy az 1700 as években a faluban jelentős volt az állattartás, (főleg juhtenyésztés), búza, káposzta, kender és szőlőtermelés folyt. A lakosság kiváló kőműves szakemberei dolgoztak a környékbeli építkezéseken (templom, plébánia, oskolaház, istálló)

1740-ben Eőszi Lőrinc József volt akkortájt Rád, Penc, Duka és Kosd falvak plébánosa amikor pusztító pestisjárvány dúlt a faluban. Eőszi Lőrinc József, ennek dacára átjött Kosdra a híveihez. Vissza azonban már nem mehetett ugyanis Vay Ádám Rádi földesúr féltette a családját a járvány behozásától, ezért megtiltotta a plébánosnak a visszatérést.

Ezért ő letelepedett Kosdon és később sem ment vissza rádra. A templomkertben lakott egy kunyhóban, ápolta és eltemette a pestisben szenvedőket. önfeláldozása az életébe került, de neki köszönhetően lett önálló plébánia Kosd faluban 1740 től kezdődően.

A faluhoz tartozó püspöki birtok, Cselőtepuszta 9 téglavetőjében készítették azt a 70.000 darab téglát amelyet a kosdi katolikus templom 1765-66-ban végleges formájában történő átépítésére használtak.

1796 ban már a faluban száraz malom működött, amely nagy segítséget jelentett Vác, Rád és Agárd lakosságának a téli éhínség elhárításában, ugyanis a kegyetlen tél miatt a Duna késő tavaszig be volt fagyva és nem forogtak a vízimalmok.

1803 ban új temető került kialakításra ahol minden felekezet rendelkezett saját területtel. A református templom ma is látható formájában 1786-ban épült, annak tornya viszont csak 1810 őszére készült el, ennek emlékét a mai napig kőtábla őrzi a templom kapuja felett.

Az építkezések és a gazdasági gyarapodás békés évtizedeit 1844. június 8-án egy nagy tűzvész szakította meg. Többen életüket vesztették, 107 ház leégett. A károsultakat Vác városa, Tótfalu és Verőce községek lakosai segítették meg.

Az 1848-49-es szabadságharcokban a kosdiak is részt vettek. 1849. tavaszán Damjanich János Tábornok az osztrák, júliusban pedig Görgey az orosz seregekkel ütközött meg és vívott véres csatát a falu közelében.

További megpróbáltatásokat élt át a lakosság még ugyanebben az évben amikor hatalmas vihar csapott le a falura, a nyomában pusztító tűzvész eltüntette a falu legrégibb még a török hódoltság idejéből megmaradt házait, a szél megbontotta a katolikus templom tetőzetét, a református templom tornya leégett, a harangok a toronyból lehulltak.

1863-ban ismét elemi csapás pusztított a vidéken, a feljegyzések szerint május közepétől október végéig nem esett eső. Elmaradt az aratás és az állatállomány is megtizedelődött.

Fényes Elek Geográfus 1851-ben a Cserhát vidékről írt feljegyzésében külön említést tesz a termékeny földekre és rétekre valamint a Kosdi és Rádi kiváló borokra.

A falu ipartörténetéhez tartozik még hogy a falunak a már említett száraz malom mellett hajómalma is volt a Dunán Vác határában. Egy ideig manufakturális vaskohászat is működött a településen.

A Naszály kőbányája azzal vált híressé, hogy onnan fejtették ki a Lánchíd pilléreinek köveit, valamint ebből a kőből faragták a Váci Székesegyház homlokzatán lévő és a Gombás Patakon átívelő Kőszentes híd szobrait.

A kosdi kőszénbánya megnyitására az 1900-as évek elején került sor, Francia-belga tőkével a Váci Kőszénbánya Részvénytársaság hozzálátott a munkálatokhoz. 1905 ben elérték a 132 méteres mélységet ahol 117 cm vastag szénréteget találtak.

A munkálatokat megnehezítette hogy a kifejtett szén helyére karsztvíz nyomult és idővel elöntötte a legjobb szénmezőket is. A szivárgó víz gazdaságtalanná tette a termelést, amely 1914-ben a első világháború kitörésekor le is állt. A háború alatt, 1916-ban áram és tüzelőhiány volt ezért a bánya újra megnyílt. 1921-ben képzett mérnökök irányítása mellett megindult a termelés. Ez évben állították üzembe a légszivattyút, amely a tárnák levegőcseréjét és víztelenítését biztosította. 1923-ban használtak először légkalapácsokat a fejtéshez, s 1924-ben megépítették a bánya és Vác között 5300 m hosszúságban a drótkötélpályát.

1925-ben a Salgótarjáni R.T. kibérelte a községtől a bányakutatási és feltárási jogot. A bánya ezekben az években mindig ráfizetéssel zárta az évet, s 1926-ban már 4 milliárd korona tartozása volt. Közben a Bányakapitányság légakna megnyitását sürgette a bányajáratok hosszabbodása miatt, s 1927. december 20-án becsukatta a bányát az Anna-akna veszélyessége miatt. Napi 80 tonnát termeltek ekkor. A vállalat minden munkásának felmondott. A munka 8 hónapig szünetelt. 1928 nyarán 30-35 emberrel megindult az Anna-akna átalakítása, majd augusztusban a termelés is.

1927 től 31-ig próbálkoztak a vízzel elöntött de a leggazdagabb szénadó réteggel szolgáló VI. bányamező megközelítésével, új szivattyúkat is állítottak be a víz eltávolítására.

Szeptember 28-án este a VI. mező 9. sz. ereszkéjében a 97. és 93 m-es szinten dolgoztak. A két munkahelyet egy 25 m hosszú lejtakna kötötte össze.

Ide szállt le a kilenc főből álló munkacsoport. Előbb a  robbantást végezték el, majd a fejtéssel a régi, elöntött bányarész felé haladtak. Már vége felé járt a műszak, amikor Dóczi József a 19. csillét küldte fel. Hátuk mögött, a 97 m szintű munkahelyen hatalmas robaj hallatszott.

A lámpák kialudtak, ömlött a víz. A 3 csillés a vezetékbe kapaszkodva menekült meg. Toman Ferenc, ifj. Kovács János, Farkas Jenő, Dóczi István, Nerpl Mihály és Fehér Pál bányászok a nagy erővel munkahelyükre zúduló víztömeg áldozatai lettek.

1931. szeptember 29-én a hibás felmérések és a biztonságos védőberendezések nélkül erőltetett többlettermelés miatt bekövetkezett bányaszerencsétlenség után 250 kosdi bányász maradt munka nélkül. A szomorú esemény sokáig élt még a kosdiak emlékezetében.

A második világháború vége felé 1944 decemberében Magyarország szovjet megszállásakor a frontvonalak a falu délkeleti határán találkoztak. A Cselőte völgyben egy német páncélos szakasz az ellenség által körülzárva, csapdába került és ott elsöpörte őket a túlerő.

A kommunista rendszer alatt a falu élete további hanyatlásnak indult. A nagybirtokosok földjeit elvették, termelő szövetkezetek jöttek létre. A mezőgazdasági munkákból élő kosdi lakosság java része a megélhetés reményében városokba költözött (főként vácra) lakótelepi lakásokba ahol gyárakban találtak munkát maguknak.

A falu területének 34 négyzetkilométere erdő és mezőgazdasági terület szinte egyenlő arányban. Jelentős a szántóföldi gabona és a gyümölcs termelés (a nyolcvanas években főleg málna, ma csonthéjas és bogyós), a lakosság ma közel 3.000 fő akik javarészt az iparban dolgoznak.